Bejegyzések

A legjobb játszóterek Debrecenben, ahol garantáltan jól fogja magát érezni gyermeked

Kép
Egy klasszikus játszótér felturbózva, Ahol teleszkóppal felszerelt óriásbéka, ponty kötélpálya, óriás kalózhajó, és még csomó más tóvilág ihlette játékelem várja a gyerekeket. A játszótér szomszédságában büfé és mosdó áll rendelkezésre, a közelben pedig egy fedett élményfürdő, állatkert és vidámpark is megtalálható. Ez a helyszín, a N agyerdei Békás Játszótér . Debrecen legnagyobb játszótere, ahol a hagyományos játszótéri elemekkel együtt található sok egyedi játékelem is, amely minden korosztály számára megfelelő. Van egy-két mesefigura is a játszótéren, valamint kis városok (kicsi épületekkel), egy kis kastély, egy versenypálya (ahol elektromos kiskocsikkal is tudnak menni a gyerekek), és csomó más érdekes, a hagyományostól eltérő játék. Megéri elmenni ide, mivel rendkívüli élményt tud biztosítani minden gyereknek, (és remélhetőleg a felnőttnek is).  Sziget-Kék

Múzeumok és érdekes kiállítások Debrecenben

Kép
Debrecen történelme elég régre nyúlik vissza az időben, rengeteg választást tud nyújtani ha múzeumokról van szó. Ha nem tudod, hogy merre keresgélj e téren, akkor itt van ez a kis összefoglaló, ami Debrecen legjobb múzeumait mutatja be. Ha már múzeumokról van szó, mindenképp meg kell említenünk Debrecen egyik leghíresebb múzeumát, a Déri Múzeum ot. A múzeumban állandó, valamint időszakos kiállítások is várják a látogatókat. Az állandó kiállítások között megemlíthetjük: Várostörténeti kiállítást, ahol Debrecen múltját idézik fel az 1848-as szabadságharc emlékére készített kiállítást a Nagyerdei kiállítást, ahol egy kicsit a természetbe is belekukkanthatunk a Szamuráj udvarházat, ahol a japán harcművészeteket mutatják be Egyébként időszakos kiállításokban is büszkélkedhetnek, ilyen például most a "175 év - 175 tárgy" kiállítás is. A  MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ .  két fő kornak a művészetével foglalkozik: a 20. század fontos hazai és nemzetközi művészeivel, valami

Programok Debrecenben, ahol gyermeked játszva tanulhat!

Kép
Oktató jellegű programokat keresel Debrecenben? Legyen az egynapos élmény, vagy nyári tábor, itt biztosan találsz olyat, ahol gyermeked jól szórakozhat és közben egy kicsit okosodhat is. Az  Agóra Tudományos Élményközpontban, rengeteg tudomány alapú játékos kísérletezés, felfedezés, és izgalom történik! Az interaktív térben megtalálhatóak olyan érdekes játékok mint a plazmatányér, mágneses titkosírás, lézerrel a falra rajzolás valamint a legendás tükörlabirintus is. Nyári táborok esetén is érdemes körbenézni itt, hogyha a gyereket érdeklik az olyan dolgok mint például a robotika, vagy a csillagászat. Rengeteg féle tematikájú kurzus és nyári tábor található ebben a "programozóiskolában". Nem csak programozás, hanem akár Video Production, Minecraft design, Android app, Junior designer, de még generatív AI témájú kurzusokat és nyári táborokat is találunk itt, amelyek minden évben indulnak. A táborokban természetesen délután szabadidős, mozgásos programokat is szerveznek. Logisco

Mozik és bevásárlóközpontok Debrecenben

Kép
D ebrecen, Magyarország második legnagyobb városa, nemcsak kulturális és történelmi értékeivel büszkélkedhet, hanem pezsgő modern életével is. Ha kikapcsolódásra vágysz, a város számos kiváló mozi- és bevásárlóközpontot kínál, ahol minden korosztály megtalálhatja a számára ideális programot. Itt vannak hát Debrecen legjobb mozivásznai és bevásárlóközpontjai Ez az egyetlenegy olyan mozi Debrecenben, ahol fellelhető 4DX-es technológia is. Székmozgás, füst, illatok, és még vízpermet is fokozza az élményt  egy speciális teremben.  A Plázában található  Cinema City  egy jó választás lehet akár családoknak is. Egy csomó kiállítás, és egyéb érdekes dolog történik ebben a hatalmas bevásárlóközpontban ilyen például az éppen futó biciklikiállítás is. 120 különböző üzlet található itt, ezért valószínűleg semmilyen termékből nem lesz hiány ha valaki ide jön vásárolni. Könyvesboltoktól kezdve a játékboltokon keresztül a gyorséttermekig minden megtalálható itt. Fórum Debrecen

A legjobb és legérdekesebb szabadtéri gyerekprogramok Debrecenben

Kép
Debrecen számos lehetőséget kínál a szülőknek és gyerekeknek, akik kint szeretnék eltölteni a szabadidejüket. Legyen szó vidámparkról, állatkertről, vagy kisvonatról, itt biztosan találsz olyan szórakozási lehetőséget, amely megfelel a gyerek, és a szülő igényeinek is. A nagyerdő fái között lévő állatkert, vidámpark és növénykert, ami már több mint 60 éve velünk van. Itt vöröspandáktól kezdve a kecskéken keresztül, a zsiráfokig mindenféle állat megtalálható. A vidámparkban 24 játékelem található, köztük van például a klasszikus dodgem, és a a kukac hullámvasút is. Különböző gyerekprogramok is várják a látogatókkal. A növénykertben különleges ismerkedhetünk meg, valamint itt lesz megrendezve már ötödszörre is a Rózsaünnep. Debreceni Állatkert, Növénykert, és Vidámpark A kisvonat, ami körül csak úgy forognak az események A  Zsuzsi vonattal  utazni garantált szórakozás kicsiknek és nagyoknak. Hármashegyalján minden hétvégén programot, foglalkozást szerveznek, mint például erdei túrák, éjs